Hu En

Kodály-Ligeti est

táncjáték felnőtteknek

Bozsik Yvette Társulat

KODÁLY-LIGETI EST

 

A Bozsik Yvette Társulat a Művészetek Palotája felkérésére, Bozsik Yvette koreográfiájára a

MÜPA Fesztivál Színházának színpadán Kodály-Ligeti estet mutat be a 2017-es CAFe

Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében, a Kodály-év tiszteletére.

Az est egyik részében a Galántai táncok, Kodály Zoltán egyik legnépszerűbb zenekari műve

kerül feldolgozásra. Kodály Galántán töltötte gyermekkora legszebb 7 évét, ennek állított

emléket e műben, melyben a XIX. század eleji magyar verbunkos muzsikából technikai és

széleskörű zenei műveltsége birtokában komponált magas színvonaló nagyzenekari alkotást.

Hangszerelésében szimfonikus művet alkotott, ehhez emelte fel a galántai dallamot.

Ligeti György – aki többek között Kodály Zoltán támogatásával lett a Zeneakadémia tanára –

az est másik részének zeneszerzője. A Musica ricercata Ligeti 11 rövid darabból

álló zongoraciklusa, kora egyik legfontosabb zeneműve. Egyfajta zeneszerzői tanulmány, az

első tétel ugyanis csak a hangokból áll, kivéve az utolsó hangot, ami d. A második tétel első

fele kétféle hangot használ, a második fele hozzávesz még egyet. A harmadik tétel

hangkészlete négy hang, a negyediké öt, és így tovább a tizenegyedikig. Az első tételek

parodisztikus hatásúak, később egyre természetesebbek, lezárásképp az utolsó tétel megint

paródiaszerű.

A táncestet a Bozsik Yvette Társulat táncművészei és vendégtáncosai adják elő, a

koreográfus Bozsik Yvette.

A Musica ricercata élő zongoraelőadásra készült koreográfiájában szólót táncol a

koreográfus, Bozsik Yvette, aki hosszú kihagyás után egy évvel korábban, az Oidipusz

főszerepében tért vissza a színpadra.

 

Bemutató:

2017. október 13. Művészetek Palotája

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében

A Nemzeti Táncszínház szervezésében

A honlapon található minden tartalom
a Bozsik Yvette Alapítvány
tulajdona.
A fotókat Horváth Judit
készítette.
A tulajdonosok minden jogot fenntartanak.